Alwares blogja

2007/01/08

Ezt kifelejtettem! Vivóverseny + szilveszter

Ejj ilyet kifelejteni! Nem is irtam meg hogy mi volt szilveszterkor! Bár azt a napot hagynám is előbb inkább foglalkozzunk az azt megelöző jó kis szombatról! Nos szombaton, 30-án végre kedvenc sportomnak élhettem, a vívásnak. Az ősszel nem is volt egy verseny sem (kivéve azt a pozsonyit amit ugye érthető okokból kihagytam), így hát izgatottan dörzsöltem a tenyeremet, mi fog kisüli ebből. Kicsit féltem, vagyis inkább tartottam tőleg hogy mi lesz mert a verseny végülis véletlenszerüen kiválaszott csapatokban zajlott. A versenyt az OSC rendezte és némileg jól is esett egy már régebben megszokott helyen vívni, minden nem müködő és hibás gépével eggyüt. Hát igen a jó öreg-vivószakosztály nem sokat változott mióta egy éve otthagytuk, azaz nem mentünk többet a jó kis csütörtöki körökre. De hát ilyen hülyeséget kitalálni hogy azért is fizetni kelljen, ráadásul nem is keveset. Tehát a verseny 9-kor kezdődött a sorsolással. Szerencsés voltam, nem kicsit, nagyon. Talán a második vagy a harmadik csapatot húzták mikor az én nevem került ki a kalapból. "Na megint csapatkapitány leszek, remek, imádom..."- gondoltam magamban és kihúztam még két papírt, az elsőnek nagyon megörültem hiszen az edzőm Márk mester volt az így hát legalább nem holmi pancserekkel kerültem össze és nem kellet buzditanom azt aki nem képes többre. A második név egy Varga Gábor nevű illetőé volt aki a vívás megkezdéséig elő se került, de mikor megláttunk csak néztünk. Egy jó nagy darab, kidobóember alakú huszonéves fickó volt kopasz kobakkal. Hát gondoltuk ha nem nagyon tud vívni akkor legalább megfélemliti az ellenfelet :P De a vívásával nem volt semmi baj jól csinálta amit csinált és Márk ellátta tanácsokkal amik még sokat segítettek neki.
Az első körben Árpiék csapatával vívtunk akiket rendesen elvertünk. Aztán vívtunk még egy lány csapattal akiket szintén jól levertünk, bár én akkor még nem jöttem annyira bele. Aztán volt egy harmadik csapat is akik szinte szóhoz se jutottak ellenünk. Ez megvolt egyenes utunk van a döntőbe! Az egyik csapat akik ellen vívtunk a döntőbe elég erősek voltak, ekkor furamódon a csapattársaimnak nem ment annyira mint nekem :D Ellenünk mindegyiket megvertem, ez is megvan. Aztán jöhetett a másik csapat a "nagyok". Elég erős csapat volt, nem is véletlen, de erről majd később. Ezen múlott hogy nyerünk-e vagy sem. Az ellenfelek között volt Kállai Ákos (?) (OSC-s edző és mellesleg 5tusázó Európa bajnok), Magyari xy szintén OSC-s edző és a nemtomhogyhijják Feri aki elég furán vív de ettől még mindig megszivatott. Hát ez nem jött össze sajnos, bár elég izgalmasak voltak az asszók de egyszerüen erősebbek voltak nálunk, ennyi. Azért mindegyikük ellen keményen vívtam mint állat mert mekkora LOL lett volna a két edzőt a saját klubjában elverni! Na az alaposan növelte volna a respectet, és ez ami kell nekem... De hát nem sikerült így hát másodikak lettünk.
Bár az erdményhirdetésen a 3. helyet itélték oda nekünk mert az edzők úgye nem számitanak a versenyben. De emiatt kizárták az elsőket és így lettünk másodikak, kira kaptunk pezsgőt meg mindent. Örültünk aztán feleszméltünk hogy ez hogyan lehet hiszen akkor akik első lettek azokat iselvertük, így lettünk hát végül elsők és én így is jegyzem meg a versenyt magamnak. Oh és az első helyért a pezsgő mellé még bort is kaptam kira! Szóval ez a kis verseny jól jött a 2007-es idény előtt és remélem jó lesz ez az idény, jobb mint az eddigiek. Minden esetre nagyon várom már a 27-ei Békéscsabai Junior OB-t, vigyázzatok jövök!!!


Szilveszter napja ejj, hát erről majd később egy postal mert most már leesik az újjam a fordítás+fórumozás+blogolástól tehát aki a 14 jégeres történetem akarja hallani jöjjön vissza holnap, most egy kis újbegypihentető Splinter Cell Chaos Theory-ra van szükségem de lehet ebből megint Darkstar One leszz....

Címkék: , ,

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal