Alwares blogja

2007/02/03

Körkép

Azonosítót nem, csuklyát viszont ismét viseltek a Parlament elé vezényelt rohamrendőrök. A hírTV információi szerint nemcsak a fővárosban, hanem vidéken is berendelték a szabadnapos rendőröket is. A főkapitányok a sajtónak egész nap nem nyilatkoztak. (Hirtv)

Mire készülnek ezek háborúra? Mintha azok az emberek kinn zászlókkal porig akarták volna rombolni a Parlamet épületét annyi rendőr volt kinn... Kicsit próbáltak élni a megfélemlítés ezközével mert tüntetni nem szabad mert esetleg még megzavarja az éppen kutyáját szarató nyugdíjas nénikét...

Az egyenruhások többsége megint nem tette ki sem a jelvényét, sem az azonosítóját. A Fidesz egyik képviselője ezt szóvá is tette: „A rendőrök közül többen csuklyában teljesítenek szolgálatot, illetve nincs rajtuk azonosító. Ebből ugye nagyon komoly problémák voltak, ma a bírósági tárgyaláson sem tudták azonosítani őket. Két órával ezelőtt a parancsnok azt ígérte, intézkedik, és fél órán belül lesz azonosító a rendőrökön. Visszajöttem két óra múlva, hogy ezt ellenőrizzem, de most sincs azonosító a rendőrökön. Éppen ezért kértem tőle, hogy foglalja írásba a panaszomat, mert ez elfogadhatatlan egy jogállamban, hogy egy rendőri vezető félrevezet egy országgyűlési képviselőt, és fittyet hánynak a törvényekre – mondta el a hírTV-nek Demeter Ervin fideszes országgyűlési képviselő. (Hirtv)

Végülis itt mindent lehet egy országgyülési képviselő lófaszt se ér mig nem baloldali. Az embereknek minden legeslegalpróbb szabályra is oda kell figyelni ha élni akarnak jogaikkal viszont a rendőr azt tehet amit jónak lát. Mert végülis minek őket azonosnítani? Feleslges! Hibát ők nem vétenek, még gomibottal kardlappal, könygázzal a kezükben se... Soha elég csak megnézni a 23-ai eseményeket. A rendőrök rátámadtak az emberekre persze teljesen jogosan és adtak nekik ahogy azt szokás úgye. Legalábbis szokásnak kellet volna legyen egészen 1990-ig azóta úgyanis demokrácia van ilyet meg abban nem lehet bár ezt a kedves rendőröknek biztosan nem mondták el....

Körülbelül hatvan rendőr szorítja ki a térről a Báthori utca irányába azt a 20-30, magyar zászlót lengető tüntetőt, akik számon kérik a rendőröket, hogy miért zárják le a teret. A teret az Akadémia utca felől is lezárták a rendőrök, ezúttal sincs rajtuk azonosító. (index)

Ime megint egy ilyen eset, elárulom a zászlókba RPG-k voltak rejtve ezért becses, csak az ország védelmét szemük előtt tartó rendőreink megint jól végezték a dolgukat!

Kondorosi: Banánköztársaságokban történik ilyen
Az igazságügyi és rendészeti tárca államtitkára szerint csak a banánköztársaságokban történnek olyan események, mint a pénteki fideszes kordonbontás volt. Kondorosi Ferenc azt mondta a köztévé reggeli műsorában, hogy az akció nem polgári engedetlenség volt, hanem a joggal való visszaélés. A polgári engedetlenség célja ugyanis a szabadságjogokért való küzdelem, aminek ezúttal nem volt nyoma, mondta az államtitkár. (index)

Ekkora öngólt rugni! Igen végre az államtitkár úr is észrevette mekkor banánköztársaság van itt. Mert ha csak ott lehet ilyet tenni amit a Fideszesek tettek akkor viszont nem tehették volna ha nem lett volna ott a jogellenesen ott lévő kordon (most már kettő is).

Hazadülöngélnek a legények
A rendőrök a Nyugati téren terelgetnek húsz-harminc, zömében ittas fiatalt. Az éjszakai forgalom zavartalan. (index)

Szerintem ezek akarták megdönteni a kormányt :D. Máskor is terelgethetnék ezeket az ittasokat mert néha pesten tényleg olyan sok az ilyen részeg dög éjszaka a buli helyek környékén meg úgy részegek és képtelenek hazajutni, így mindenfele megtalálhatóak. Persze az is benne van a pakliban, hogy a zsebében lévő vörös csillagot lelkesen szorongató teljesen független véleménnyel bíró indexes kollega vélte részegnek a szeretett kormányát megbuktatni kivánó elvakult pesti fialatoknak. Persze én is dülöngélnék pár gumibotos ütéstől meg a könnygázt se birja mindenki ugyan-úgy mint a FTC nemes szurkolói tábora. Persze lehet most nem volt könnygáz de ki tudja, ezektől minden kitelik...

2006 tavaszán nyertek, most ezt szenvedik a szocialisták. Veszedelmes korszak az elmúlt és az eljövendő fél esztendő a kormány, a szocialisták és a liberálisok számára. "Egy rossz kormány számára a legveszedelmesebb időszak, amikor javulni próbál." - szól Tocquville tétele. Igaz. (Népszabadság)

Ezaz! Egyre jobban javul a Gyurcsány kormány. Lassan jönnek a több kordon mint négy éve és a hasonló alkotások. Persze végigolvastam a baloldali média fellegvárának alkotását amiben persze nem erről volt szó. Az emberek persze azért tüntetnek mert a szép és jó kormány (akik még választáson se csaltak soha) megjavul és javitja az ország gazdasági állapotát. Nagyon eredményesen mint tudjuk a fő pénzbevétel a mindenki által legjobban kedvelt korházak és iskolák bezárása és a jó drága ingatlanok, területek eladása....

A pajzsos, sisakos karhatalom a maroknyi csapatot a sajtóval együtt félkörben kerítette be a Vértanúk terénél. A frontok azonban nem mozdulnak. Csak akkor vált veszélyessé a helyzet, amikor egy idős nénike házilag barkácsolt transzparensén, melyen Orbán Viktor képe alatt egy piros szív szerepel , és a "Ne add fel felszólítás", valami szakrális énekbe kezdett. Előadásmódja a Megasztár válogatóján öt másodpercig tarthatott volna a zsűri előtt. Többen úgy gondolták, hogy nem is kell rendőrség az oszlatáshoz, ha a nénit nem távolítják el azonnal. Még a rendőrök sem bírták ki mosolygás nélkül, némelyek arcára pedig kiült a döbbenet. Az egyik csőcselék feliratot viselő fennhangon adta ki a parancsot: roham a nénire! (Népszabadság)

Én értem a viccet meg is mosolyogtam legalább a Népszabisoknak is van humorérzékük. Akkor pedig tényleg nem lehetett valami jó ha az igencsak szinvonal termentő Megaszátárba se mehetett volna a Fideszes nénike. Egyébként tényleg vannak olyanok akik jobb lenne ha nem fitogtatnák az éneklésüket de azért fikázódni se kell meg szakrális orgiának beállitani az ilyen dolgoat népszabi! Persze mikor Himnusz éneklés van akkor mindenki én
ekeljen ahogy tud, szépen, máskor is lehet persze.

Tehát olvastam mindenféle helyről hireket és én nagyjából azért azt érzem hogy a legtöbb mindenkinek nem tetszik a kordonozás. Szerintem ha Fidesz kormány lenne és az Mszp-sek tüntetni kivánnának akkor ők is nyugodtan tehetnék, semmi bajom nem lenne vele, sőt örülnék hogy a bal oldal se panellakásban ülő prolikból állna hanem némileg polgári magatartást képviselő emberekből is áll. Ami nagyon jó lenne.... Tényleg nagyon jó lenne.

Címkék:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal