Tomcat szökése és perfect átszervezés = 1:0
Eleinte arról akartam írni hogy meghalt egy ember a mentőben Hódmezővásárhely és Szentes között, köszönhetően a remek átszervezéseknek. De ez csak az első, majd imádkozunk hogy ne abban a megyében kajuk szívrohamot, az ott élő pár-százezer embernek pedig öszinte sajnálatomat és együtérzésemet küldeném. Hát ők szítvák meg a legjobban ezt a frankó reformot... Az a cink hogy meghalhatnak 100-an is az embereknek akkor se fog ki nyilni a csipájuk, persze csak közvetlenül azután hogy ki lett lőve gumilövedékkel. Az a baj hogy ez egyáltalán nem vicc, bár erősen átfűszerezi az íróniától hangos véleményem. Gyerekek ezt én írtam és nem is egyezik a BBC álláspontjával a történetekről, sorry.
Viszont elolvastam tomcat blogját a megszállási emlékműnél tartott megemlékezés/"tünetésről". Egész jópofa volt, sokat nevettem rajta. Aztán kiderül hogy Magyarorság eddig sem az Alcatraz-airól volt híres, hát tomcat-ék a fogdából az ételbeadó nyilás segítségével jöttek ki a cellájukból, utána eltöltöttek egy kellemes félórát a fogda előterében, rádiót hallgatva és Gyurcsány Feri jegyzőkönyvét kitöltve. Nem is részletezném a teljes blogbejegyzésért tessék az egér bal gombját lenyomni kb 2-3 Jule-s erővel és hooplá máris ott a másik honlap ami meglepően nem is az enyém!
Másrészt már teljesen lefáradt az agyam mert megirtam kezdésnek 5-ször 4 hírt mert a kékhalál sokszor beköszönt... Viszont nem baj van mit olvasniuk a GSO-t böngészőknek... A Fifa 08-ról különösen nehéz volt írni mert azt a játékot nem nagyon szeretem. De legalább Berkenye elmondott pár dolgot hogy mikre kéne még odafigyeljek...

2 megjegyzés:
Időpont: 6:18 du. ,
Névtelen írta...
/offtopik
(Csak érdekességként: egy Tokyo Marui M14-es SoftAir puska 0.84 Joule energiával indítja útra a lőszert. :D)
offtopik/
Időpont: 10:04 du. ,
Alwares írta...
Öööö ezt nem sokan tudják... :D
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal