Edzőtábor és egyéb...
Azért írom ezt a kis bejegyzést, mert holnap után megyek edzőtáborba, Zánkára. Azért ma írom, mert holnap még össze kell pakolni és még melózni is megyek, szóval nem sok időm lesz, főleg blogolni nem... Az egész 10 napos lesz, pénteken kezdődik és következő vasárnap van vége. És addig marad a szívás, a kegyetlen nagy szívás. Már most azt várom hogy vége legyen... Remélem majd mikor túl leszek az egészen, kicsit jobb véleményen leszek, de annyi biztos, nem lesz sétagalopp. Ráadásul most mp3-am sincs, így zenét se tudok majd hallgatni. Aki kicsit is ismer tudja, hogy mennyire zene mániás vagyok, így tudja hogy ez nehéz lesz nekem. De majdcsak túlélem valahogy, éltetni fog, hogyha vége lesz akkor egyből mehetek megvenni az Xbox360-at, mert a rá való pénz, az már holnap meglesz. Addig míg távol vagyok, az öcsém is dolgozni fog és beszerzi a szükésges dolgokat. Kábeleket, Dual layer lemezt és a legfontosabbat, a PCI-s Sata kártyát Via chipszettel. Amint hazaérek, megyek megvenni és akkor már teljes lesz a boldogság, hiszen majd tolhatom a Bioshockot, ami addigra már meg is jelenik, és zeniális lesz, az biztos. Aztán majd lesz egy hetem, amit valószínüleg pihenéssel és xboxozással fog telni. Utána hétvégén lesz a WCG amire most is kimegyek, de most végig leszek. Este pedig Wendigo koncert amit már nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyenek is élőben. Aztán másnap suli. Így dióhéjban el is meséltem a nyári szünetem hátralévő részét, valószínüleg minden így fog alakulni... Ma még lehet írok egy kis szösszenetet az elmúlt egy hétben megnézett filmekről, meg hogy miket is tervezek a jövőben a bloggal kapcsolatban. Jah azt most is leírhatom...
Szóval egyelőre még csak tervezés alatt áll, de hamarosan elindulhat az új blogom, ami az Xbox 360-ról és Live-ról fog szólni. Pontos neve még nincs a blognak, de lesz időm gondolkodni rajta az edzőtábor alatt... De fő célom egy komoly, napra kész, friss és haszos információkkal teli tömött oldal létrehozása, ami majd egyszer talán mérvadó is lehet a hazai communityben, bár ez nem nehéz, hiszen az 360-as réteg sokkal szükebb mint a PC-s. Egyelőre, mert szerintem az őszi kínálat és az árcsökkentések miatt sokan fognak xbox-ot venni. De madj meglátjuk...

2 megjegyzés:
Időpont: 10:37 du. ,
Unknown írta...
Én is várom már hogy vége legyen, pedig még el sme kezdődött...
Mikor mész hogyan Wendigó koncertre? Mennék én is...
Időpont: 7:11 de. ,
Alwares írta...
Hát azt hiszem ezt megbeszélni, lesz majd 10 napunk rá :D
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal