Timeshift
Pár órája került fel Live-on a régóta készülő, és már egyszer visszavont Timeshift demoja. Ki is próbáltam izibe és így gyorsan elmondhatom, majdnem olyan jó lett mint vártam. A játék a fallout hangulatú rozsda rágta New Yorkban játszódik ahol a lázadó emberek (vagy kik) oldalán fogunk mi érvényesülni. Hősünk leginkább a Crysis nanosuitjára hasonlító öltözékben flangál, amivel nagyon király kis képességeink lesznek. Többek között lelassíthatjuk az időt, esetleg megállíthatjuk, de ha olyan helyzetbe kerülünk vissza is tekerhetjük. Bár a visszatekerésre inkább csak adott szituációkban lesz szükségünk, de ez semmit se von le élvezeti faktorából. Az időlassítást már számos játékban láthattuk, viszont itt kicsit máshogy működik. A legnagyobb fun viszont mindenképpen az időmegállítás, amikor számos huncutságot követhetünk el. Például odamehetünk az ellenfelünkhöz és kivehetjük a kezéből a fegyverét, vagy szét is lőhetjük a fejüket, de abba semmi poén nincs. Direkt kipróbáltam, ha megállítom az időt és az ellen mögé megyek, akkor nem fordul meg és kap le egyből, hanem elösször csak fuck-ol egyet aztán vakarja a fejét, hogy az előbb még ott voltunk, most meg már seholsem vagyuk. Ha kivesszük a kezükből a fegyvert akkor csak meglepődnek és elrohannak valami hullához fegyverért, de láttam már olyat is, hogy felemelt kézzel megadta magát. Én erre jófiuként nem löttem agyon, hanem életben hagytam, persze egyből mikor hátat fordítottam, a fickó elrohat fegyverért és hálából jól meg is támadott.Szóval ilyen és ehhez hasonló jelenetek tarkítják az egész játékot. A grafika elég szép, még ha láttam már szebbet is a kor igényeinek mindenképpen megfelel, akinek olyan grafikán elindul majd mint amilyen Xbox-on az minden bizonnyal örülni fog. A fizika is egész jó, bár mi nem mindig fogjuk kihasználni, de ellenfeleink korrektül fogják továbbamortizálni a romos pályákat. A hangok is korrektek, bár semmi kiemelkedő nincs, a zenére már nem emlékszem, valószínüleg azért mert nem volt valami jellegzetes. Aki egy különleges FPS-re vágyik fel is vésheti a várólistájára a Timeshiftet, én pedig félre teszek egy Dual Layer lemezt... A játék hamarosan megjelenik PC-re, Xbox360-ra és PS3-ra is...


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal