Alwares blogja

2007/02/17

Armed Assault

Lehet van még egy két olyan öreg róka aki emlékszik az Operation Flashpointra. Az Armed Assaultot nevezhetnék OFP2-nek is de csak egy szerencsétlen licensz csere-bere folytán lett az eredetileg tényleg OFP2-nek készülő játékból Armed Assault. A játék egy teljesen szabad, háborús szimulációra kihegyezett fps/tps. Leginkább a szimuláció kifejezést nem ismerő gamerek számára úgy tudnám leirni leginkább hogy: egy lövés és meghalsz játékmenetet. Emiatt teljesen máshogy kell játszani benne mint más fps-ekben. Például ha meghalsz akkor valószinüleg a pálya másik végében a főhadiszálláson fogsz újjáéledni, mert a pályák, azaz maga a sziget aholt tevénykedhetünk, hatalmas 400 négyzetkilóméteres. Ez nem kicsi valljuk be őszintén. Mikor játszottam vele multiban kicsit mmo-feelingem volt, azokban kell ennyit mászkálni. Persze ha találunk egy civil vagy katonai járművet azzal már el tudunk utazgatni mindenhová. A multis kapmányokban sokszor előfordul hogy 5-10 percig csak repülünk a helikopterrel a bevetési terület fölé. De mielőtt kitérnék a multi remek dolgaira, had irjak egy kicsit a single missziókról, kapmányról. Bár a kapmány bugos volt és még nem nagyon sikerült elinditanom de vannak egyszerű, válaszható küldetések is. Ezekben általában egyedül kell végrehajtanuk kisebb-nagyobb küldetéseket. Ezek egytől egyig egész valósághűre sikeredtek, meg kell akadályoznunk egy konvoly elhaladását, elfoglalni és kikapcsolni a radarállomást hogy a csapatink megindulhassanak a helikopterekkel... Igazából az egész játékra a valósághűség igaz, amit már csak a sok-sok gyaloglás is csak tetéz, a sebzés-rendszer pedig adja meg az ízét leginkább a misszióknak és a játéknak. A hadjáratban különféle mellék küldetéseket is elvégezhetünk így megkönnyitve a főszál előrehaladását. A küldetések átvezetése sajnos nem kapott külön videokat hanem a játék engine-val készültek (ami persze nem baj ha van elég erős vasunk feltolni a grafikát), és az AAN World News-on keresztül értesülünk a különféle eseményekről. A kiképző küldetések, hmmm, hááát nos mondjuk ki az igazad, hogy szarok és olyan unalmasak hogy az egyszerű gamer hamrább tanulja meg a játék kezelést inkább az options-ból mint ezekből a sivár tutorialokból. Egyébként az alapszitu az hogy mi a jók, azaz persze az amerikaiak Sahrani szigetén gyakorlatozunk, interjút adunk tengerparton vadásszuk a csajokat de egyszercsak észbekapnak a helyi gonoszok és betámadják az amcsikat így hát megindul a harc, a háború. Valószinüleg politikai szálak is vannak a háttérben hogy mit mért teszünk mert nekem fogalmam se volt hogy mért kell ide-oda rohangásszak de az is igaz hogy nem voltam katona. Meg végülis azt se tudom kik az ellenfelek és hogy mik az igazi céljaik a kinyúvasztásunkon kívül. Bár biztosan kommunisták mert a térképen pirosal vannak jelölve és nagyon gonoszok, mellesleg nem is valami okosak mert a AI bugos mint a szemét. Néha csak lefekszek a földre az ellenel szembe és észre se vesz csak hülyeségeket kiabálva rohangál fel-alá, így könnyű lekapni. Persze néha beinulnak és akkor hirtelen mindenhol észrevesznek lőnek ránk mint őrült, kár ezért. Apropó! Térkép! Nos ez pontosan megfelel az eredeti katonai térképek, mind jelzésekben, szinezésekben. Az a kár hogy jelölve van hogy éppen hol vagyunk, nem kellet volna elvégre van a játékban előkapható tájoló és a térképen jelölve vannak a tereptárgyak is amikből tájékozódni is lehetne akár. Legalábbis én örültem volna neki, mert emlékszem még hogy imádtam alsós koromban bújni a térképeket és nézegetni az apám által a katonaságtól kicsempészett katonai térképeket, nagyon érdekesek voltak. Egyébként a térképen van leirva a küldetésünk célja is, néha még jelölve is hogy hova kell menni. Nagyon tetszett a Back Hawk Down nevű küldetés ahol megvolt adva a térképen egy fél-Érd nagyságú terület ahol lezúhantak a helikopterek és meg kellet keresni a sivatagban a túlélő katonákat, meresztve a szemünket. Persze ezt a küldetést már multiban toltam ahol eszméletlen nagy feelingje volt mikor mentünk 3-an az APC-kel a sivatagban és mögöttünk a hatlamas por-homok felhő. Egyébként a többjátékos módban a singel-hez viszonyítva elég kevés a lagg és alacsony a ping is. A többjátékosmódban játszhatunk rendes multi-hadjáratot (akikel végezni 13-14 óra is lehet!), meg van cooperativ mód is. Legalábbis ezek a népszerüek mert van még 1-2 de azokkal még nem találkoztam. Elvileg van BF szerű területfoglalós is csak itt városokat és nem zászlókat kell elfoglalnunk. Biztos jó lehet, remélem hamarosan ki is próbálhatom. Egyébként szerintem a multi a legjobb része a játéknak mert ilyenkor nem mindig van AI és így nem lassítja be a gépet és nem fogy ki a gépi-játékosok fejéből a Gigaherc, mert ha gyenge a proci akkor sokszor megállnak és egyhelyben álldogálnak. Multiban persze ilyen nem fordulhat elő.
A grafikára érdemes külön kitérni mert nagyon szép lett. Van itt HDR effeket, a szélben hajladózó fák, a talpunk alatt elhajló növényzet, részletes textúrák, gyönyörű fényefektek, este és reggel meg mindig. No meg HUD se nagyon van ami szerintem elég zavarón nézett volna ki. Persze mindezt akkor láthatjuk ha van elég erős gépünk úgyanis az Arma gépigény terén nagyon követelödző és igazából nem is lehet kieglégíteni semmivel se hogy maximális grafikán jó teljesitményel fusson. A Dual-Coros processzorok többlet teljesítményét nem használja ki a játék úgy mint a Crossfire és az SLI is felejtős. A bugokra és néhol laggra érzékeny játékosok inkább be se töltsék a játékot mert igaz hogy már évek óta fejlesztik de még mindig nem az igazi és olyan béta feelingje van az egésznek. Egyébként sokkal jobb már a mostani angol verziós Arma mint a demo volt pár hónapja. Egyébként az én mostanra már gyengének mondható konfigomon (AMD2600++, 512 RAM, 9600PRO 256 MB) sikerült belőle egész elfogadható látványt kicsikarni (első kép) + stabil 20-25 fps-t és ebben a játékban ennyi fps bőven elég, a Ghost Recon-t is ennyivel játszottuk végig és az sokkal prögősebb játék...
Összeségében a játékot leginkább az Operation Flashpont rajongóinak tudnám ajánlani, de akik fogékonyak az igaz modern katonai feelingre azok is mindenképpen próbálják ki! Mert a Bohemia nem csinált rosz játékot de ez még olyan mintha nem lenne készen, de sokkal jobb a helyzet mint pl. a Gothic 3 esetében.

Címkék:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal