Alwares blogja

2007/07/26

Alan Wake

Előzetes

A mai estén egy méltatlanul elhanyagolt játékot fogok bemutatni, a Remedy által készített Alan Wake-et. A Remedy mint tudjuk a Max Payne-t is jegyző csapat, így a minőség garantált, főleg hogy az Alan Wake egy hangulatra és storyra építő TPS lesz. A Max Payne napjainkig is az egyik leghangulatosabb játék, én játékba beleélni magam ezen kívül, egyedül a Fahrenheit-el tudtam igazán. Az Alan Wake egy TPS nézetű akció játék, de ezúttal nem a Bulett-timeon és az egyéb akció jeleneteken lesz a hangsúly. A központban a történet lesz, az előzetesekből úgy tűnik mint egy interaktív trailerről lenne szó. A történet szerint Alan egy népszerű horror regényíró, akinek meghal a felesége, kirúgják a munkahelyéről stb. Szóval a mélyponton van a srác, így a kedves orvosaik azt tanácsolják, hogy költözzön vidékre, pihenje ki a városi stresszt. Alan vesz egy szerény házat az egyik Sziklás-hegységi falu mellett, semmi sem megy jól, hiszen hamarosan Alan rosszabbul lesz mint azt bármelyik regényébe meg merte volna írni. Szörnyű álmok gyötrik, félelmetes hangokat hall, az élete rettegéssé fajul. Nappal még talán elvan valahogy, de ha lemegy a nap, előbújnak a félelmetes árnyak a fák közül. Hamar kiderül, hogy semmi sem a főszereplő háborodott elméjének műve, hiszen jegyzet könyvébe, amibe legújabb horror regényét írja, minden éjszaka egy oldallal bővül, valaki ír bele, és amit megír a könyv, az nagy valószínűséggel meg is történik. Hősünknek ki kell deríteni, ki ír és mért a könyvébe, fel kell fedeznie a titokzatos helyszíneket, és nem utolsó sorban életben kell maradnia. A harcok közben a fénynek sokkal nagyobb szerepe lesz, mint a lövöldözésnek, hiszen a rejtélyes szörnyekre ha rávilgáítunk elmenekülnek, így egy időre felül kerekedhetünk rajtuk. Az egész vidék szabadon bejárható lesz, amolyan GTA módra, de a játék finoman terelgetni fog minket a történet szálon. Egyes mellék küldetéseket is bevállalhatunk, ilyen például mikor fegyverre lesz szükségünk, elmegyünk a helyi vadász-versenyre puskát lopni. Technikai téren a játék a csúcskategóriát ostromolja, hiszen minden meg lesz benne amit egy új játéktól elvárhatunk. Nagyon durva grafika, folyamatosan betöltő engine-el, váltakoztó időjárással, fejlett fény-árnyék hatássokkal, modern fizikával. A komoly történetre építő játékokat kedvelő gamereket minden bizonnyal le fogja nyűgözni a többiket talán kevésbé. Az egyik sarkallatos pont a gépigény lesz, hiszen a minimum legalább egy kétmagos processzor, de jobb ha négy mag zakatol atomerőművünkben, egy komoly videókártya és 2-3 GB ram se fog ártani. Persze ha ez nincs meg Xbox360-on még mindig játszhatunk. Így valószínű, hogy konzolon nagy siker lesz a játék, PC-n már kevésbé, a komoly hardver igény miatt.

Címkék: ,

2 megjegyzés:

  • Időpont: 10:21 du. , Blogger Sony500 írta...

    Stalker a hegyek között. ;D

    (Fahrenheit az, Te ló. :) Volt egy német fizikus, akit így hívtak, róla nevezték el a mértékegységet is, amit az USA-ban előszeretettel használnak.)

     
  • Időpont: 11:04 du. , Blogger Alwares írta...

    Ismerem ezt! Csak képtelen vagyok leírni, mikor a játékot le akartam warezolni, heteking nem tudtam leszedni mert rossz nevet írtam be :D Áh sejtettem hogy valami hűlye nyelv, a német márpedig az, de nagyon :P

     

Megjegyzés küldése

Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]

<< Főoldal