2007 esélyesei
Tehát ismét egy hasonló cikkel lepelek meg titeket mert mégis eljött az új év, új kihivások, új esélyek (hmm Fifa kampány powa). 2007-ben sok lesz a többplatformos játék, így nem lesznek nagyobb csaták a konzol vs. PC területen. A valamit kihagytam, majd pótolom egy-egy előzetes formájában!

FPS-ek
A jövő év elég érdekes lesz az FPS-ek terén, mindenképpen érdekesebb mint a tavalyi volt. Megérkezik a már nagyon rég óta várt STALKER és mindannyian reméljük hogy tényleg megérte-e a sok éves várakozás. Szóval nagyon kiváncsiak vagyunk mért is kellet ennyit várni, remélhetőleg a gyémát tökéletesre csiszolásáról volt szó... Jönnek az Unreal motoros játékok hada és az már biztos hogy jó grafikában és fizikában nem lesz hiány az esetükben. Valószinüleg már mindannyian nagyon várjuk az UT 2007-et ami remélhetőleg még jobb lesz mint a 2004 volt egykoron a remek játékmodjaival és pörgős pályáival. Az új Brothers in Arms se lesz semmi, a feljavitott játékmenet remélhetőleg még jobbá teszi majd a lassú fedezékből fedezékbe lépegetős FPS-t. A másik pedig a Biosock gyönyörű grafikájával és rpg elemeivel kész kis túlélés szimulátor lesz egy brutálisan jól összeállitott világban, tarolni fog az biztos. Az Enemy Territory: Quake Wars a multis FPS-ek rajongóinak nagy kedvence lehet hiszen mindenképpen jobb lesz mint a legútóbbi BF...

Stratégiák
Itt is elég jó cimek fognak érkezni, elsőnek a World in Confict-ot emelném ki. Amiben 1989-ben világhűború robban ki az oroszok utolsó erejükkel még betámadják az USA-t. A magyar fejlesztőcég a Digital Reality két remek játékkal fog minket meglepni. A War Front Tourning Point, alternativ történelmével és a remekül kiegyensúlyozott egységek és oldalaknak köszönhetően a multisok nagy kedvence lehet. A Field Ops pedig a stilus keverés első nagykirálya lehet hiszen az FPS/RTS -es játékmenet tényleg igéretesnek igérkezik. A szintén magyar készitésű Battlestations: Midway is érdekes lehet a második világhábórú egyik elhanyagolt részével a Csendes Óceánnal. A Spore is ebbe a kategóriába sorolható és reméljük a The Sims készitője hasonlóan népszerű játékotot fog késziteni mint a sims. Érdekes lesz az egysejtüségből kineveleni a teljesen egyedi kis fajunkat a galaxis meghóditásáig! Utolsónak hagytam az egyik legsikeresebb sorozat új darabját a CnC 3-at a Tiberim Wars-t. Remélhetőleg tényleg annyira jó lesz mint amennyire az eddigiek voltak és már alig várjuk hogy ápolhassuk a kis Timberium földjeinket ;-)
MMORPG
Itt várhatólag nagy harcok várhatók bár nem sokan vonják kétségbe a Blizzard sikerjátékának a helyét de van kihívója bőven a minap vérfrissitésen átesett wow-nak. Az egyik már most is személyes kedvencem az Age of Conan lesz ami természetesen szintén remek grafikával lesz megáldva, az akicó-központú irányitás, városfoglalás, városépités és minden ami a wow-ból kimaradt. A Lord of The Rings Online is megér egy misét, reméljük nem lesz bukás mert mégiscsak Tolkien világából még nem készült rosz játék. Nyáron érkezik még a Warhammer Online ami remélhetőleg tényleg annyira jó lesz mint amilyennek igérik, bár serény véleményem szerint ebben a kategóriában előállni egy újabb orkos fantasy mmo-val, merészség. Minden esetre sok fórumon hallani hogy sok wow-os fog áttérni a nyáron érkező Warhammer online-ra. Persze a Blizzard se inditja felkészületlenül a 2007-es évet hiszen megjelent a Buring Crusade. Amit direkt úgy alakitottak ki hogy ne kelljen a nap 24 órájából 28-at a gép előtt ülni hogy ütős karakterünk legyen mielőtt a nyugdíjankból fizetnénk a GC-t. Az új földrész sok szép új dologgal fog kedveskedni mint új fajok, repülő hátasok és remek új helyszinek. 70. szint. Nagyon jó lesz a kiegészitő de azt itt legszögezem hogy érdekes dolgoknak nézünk elébe a 2007. évben az mmo-k terén.

RPG-k
Hamarosan remélhetőleg megjelenik a már nagyon várt The Witcher és a lengyel srácok remélhetőleg tényleg jó játékot hoztak össze, eddig minden jel arra mutat. Én minden esetre majd év suli végén megveszem magamnak. A Two Worlds még igen érdekes lesz. Bár nekem kicsit Oblivion klónnak tünik, minden esetre hihetőbb világot fog tárni elénk (állitóleg) hasonló grafikával és kisebb gépgénnyel (1 ével a TES4 megjelenése után lol) és remek küldetésekkel, reméljük jó lesz! A tavalyi év az rpg éve volt, elég csak az Oblivionra az NWN2-re vagy a Gothicra gondolni, a jövő évi minden bizonnyal nem lesz az. Hiszen milyen messz van még az Elder Scrolls 5, a Neverwinter Nights 3 vagy a Gothic 4....

FPS-ek
A jövő év elég érdekes lesz az FPS-ek terén, mindenképpen érdekesebb mint a tavalyi volt. Megérkezik a már nagyon rég óta várt STALKER és mindannyian reméljük hogy tényleg megérte-e a sok éves várakozás. Szóval nagyon kiváncsiak vagyunk mért is kellet ennyit várni, remélhetőleg a gyémát tökéletesre csiszolásáról volt szó... Jönnek az Unreal motoros játékok hada és az már biztos hogy jó grafikában és fizikában nem lesz hiány az esetükben. Valószinüleg már mindannyian nagyon várjuk az UT 2007-et ami remélhetőleg még jobb lesz mint a 2004 volt egykoron a remek játékmodjaival és pörgős pályáival. Az új Brothers in Arms se lesz semmi, a feljavitott játékmenet remélhetőleg még jobbá teszi majd a lassú fedezékből fedezékbe lépegetős FPS-t. A másik pedig a Biosock gyönyörű grafikájával és rpg elemeivel kész kis túlélés szimulátor lesz egy brutálisan jól összeállitott világban, tarolni fog az biztos. Az Enemy Territory: Quake Wars a multis FPS-ek rajongóinak nagy kedvence lehet hiszen mindenképpen jobb lesz mint a legútóbbi BF...

Stratégiák
Itt is elég jó cimek fognak érkezni, elsőnek a World in Confict-ot emelném ki. Amiben 1989-ben világhűború robban ki az oroszok utolsó erejükkel még betámadják az USA-t. A magyar fejlesztőcég a Digital Reality két remek játékkal fog minket meglepni. A War Front Tourning Point, alternativ történelmével és a remekül kiegyensúlyozott egységek és oldalaknak köszönhetően a multisok nagy kedvence lehet. A Field Ops pedig a stilus keverés első nagykirálya lehet hiszen az FPS/RTS -es játékmenet tényleg igéretesnek igérkezik. A szintén magyar készitésű Battlestations: Midway is érdekes lehet a második világhábórú egyik elhanyagolt részével a Csendes Óceánnal. A Spore is ebbe a kategóriába sorolható és reméljük a The Sims készitője hasonlóan népszerű játékotot fog késziteni mint a sims. Érdekes lesz az egysejtüségből kineveleni a teljesen egyedi kis fajunkat a galaxis meghóditásáig! Utolsónak hagytam az egyik legsikeresebb sorozat új darabját a CnC 3-at a Tiberim Wars-t. Remélhetőleg tényleg annyira jó lesz mint amennyire az eddigiek voltak és már alig várjuk hogy ápolhassuk a kis Timberium földjeinket ;-)
MMORPGItt várhatólag nagy harcok várhatók bár nem sokan vonják kétségbe a Blizzard sikerjátékának a helyét de van kihívója bőven a minap vérfrissitésen átesett wow-nak. Az egyik már most is személyes kedvencem az Age of Conan lesz ami természetesen szintén remek grafikával lesz megáldva, az akicó-központú irányitás, városfoglalás, városépités és minden ami a wow-ból kimaradt. A Lord of The Rings Online is megér egy misét, reméljük nem lesz bukás mert mégiscsak Tolkien világából még nem készült rosz játék. Nyáron érkezik még a Warhammer Online ami remélhetőleg tényleg annyira jó lesz mint amilyennek igérik, bár serény véleményem szerint ebben a kategóriában előállni egy újabb orkos fantasy mmo-val, merészség. Minden esetre sok fórumon hallani hogy sok wow-os fog áttérni a nyáron érkező Warhammer online-ra. Persze a Blizzard se inditja felkészületlenül a 2007-es évet hiszen megjelent a Buring Crusade. Amit direkt úgy alakitottak ki hogy ne kelljen a nap 24 órájából 28-at a gép előtt ülni hogy ütős karakterünk legyen mielőtt a nyugdíjankból fizetnénk a GC-t. Az új földrész sok szép új dologgal fog kedveskedni mint új fajok, repülő hátasok és remek új helyszinek. 70. szint. Nagyon jó lesz a kiegészitő de azt itt legszögezem hogy érdekes dolgoknak nézünk elébe a 2007. évben az mmo-k terén.

RPG-k
Hamarosan remélhetőleg megjelenik a már nagyon várt The Witcher és a lengyel srácok remélhetőleg tényleg jó játékot hoztak össze, eddig minden jel arra mutat. Én minden esetre majd év suli végén megveszem magamnak. A Two Worlds még igen érdekes lesz. Bár nekem kicsit Oblivion klónnak tünik, minden esetre hihetőbb világot fog tárni elénk (állitóleg) hasonló grafikával és kisebb gépgénnyel (1 ével a TES4 megjelenése után lol) és remek küldetésekkel, reméljük jó lesz! A tavalyi év az rpg éve volt, elég csak az Oblivionra az NWN2-re vagy a Gothicra gondolni, a jövő évi minden bizonnyal nem lesz az. Hiszen milyen messz van még az Elder Scrolls 5, a Neverwinter Nights 3 vagy a Gothic 4....


0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Feliratkozás Megjegyzések küldése [Atom]
<< Főoldal